Nagyböjt 2. hete

 

  1. Segítségnyújtás az ukrajnai háború rászorulóinak, menekültjeinek. Két külön hirdetést készítettünk, felsorolva az országos és az esztergomi lehetőségeket. Kérjük, mindannyian támogassuk képességeinkhez mérten az otthon maradottakat és az elmenekülteket! (Részletek a hirdetőtáblán és a honlapon.)

  2. Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés. Március 6-tól két héten keresztül gyűjtjük a tartósélelmiszereket, amelyeket a Karitászon keresztül juttatunk el a Kárpátalján, Ukrajnában maradottaknak, illetve a hazánkba érkezett menekülteknek.
    Az adományokat a Bazilika nyitva tartási idejében a sekrestyében adhatják le.

  3. Irodai szünet. A nemzeti ünnepünkhöz kapocslódó hosszú hétvége során, március 14-én a plébániai iroda zárva tart.

  4. Felnőtt katekézis. Jövő csütörtökön, március 17-én este 20:00-kor tartjuk a Szent Adalbert Központban (ezúttal kivételesen az alagsori kápolnában) a felnőtt katekézist. Folytatjuk a megkezdett tematikát, az Apostoli Hitvallás elemzését.

  5. Nagyböjti keresztutak. Nagyböjt péntekjein 18:00-kor keresztutat járunk a Vízivárosi templomban, amelyet plébániáink valamelyik csoportja vezet. Március 18-án a nyugdíjasok vezetik a közös imádságot. 

  6. Böjti fegyelem. Nagyböjt péntekjein 14 éves kortól kötelező érvényű a hústilalom. Az évközi idő péntekjeivel ellentétben ez nem váltható ki jócselekedettel, más jellegű önmegtagadással vagy imádsággal.

  7. Gyónás a nagyböjtben. Szeretettel kérjük a kedves testvéreket, hogy nagyböjti gyónásukat a rendelkezésre álló keretben végezzék el: a keresztutak és a vasárnapi misék alatt biztosított lesz a gyóntatás. Ezen a téren is készüljünk tudatosan hitünk központi titkainak megünneplésére!

 

 

SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
AZ UKRAJNAI MENEKÜLTEKNEK

 

  • Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés. Március 6-tól két héten keresztül gyűjtjük a tartósélelmiszereket, amelyeket a Karitászon keresztül juttatunk el a Kárpátalján, Ukrajnában maradottaknak, illetve a hazánkba érkezett menekülteknek. 
    Az adományokat a Bazilika nyitva tartási idejében a sekrestyében adhatják le.
    Aki közvetlenül juttatna tartós élelmiszert a rászorulóknak, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Karitász Központtal: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu 

  • Pénzbeli támogatás. Anyagi támogatásunkkal is segíthetjük a rászorulókat:
 

Szent Erzsébet 
Karitász Központ

Máltai Szeretetszolgálat

Átutalás

11706016-20468198

11784009-20200776

Bankkártyás adományozás

https://karitasz.hu/segitene/onlineadomany 

https://adomanyozz.hu

Adományvonal

1356

1350

 

 

SEGÍTSÉGNYÚJTÁS 
AZ UKRAJNAI MENEKÜLTEKNEK 
ESZTERGOMBAN

 

  • A Boldog Ceferino Roma Missziós Plébániára már több kisebb csoport érkezett, anyák és gyermekeik. Aki adományt adna vagy önkéntesként ajánlana fel segítséget, Tóth László diakónusnál jelentkezhet:
    – telefon: +36705155354,
    – e-mail: bcrm.tothlaszlo@gmail.com 
    Amire most szükség van: párna, paplan, törölköző, babakád, kiságy 1–2 éves kicsikre ruha, pelenka, mamusz, szandál, papucs (gyermek és anya méretben), hajszárító, hosszabbító, alapvető gyógyszerek (fájdalomcsillapító, lázcsillapító, köhögésre való stb.).
  • A Magyar Máltai Szeretetszolgálat esztergomi kirendeltségén is gyűjtenek adományokat: Kossuth L. u. 42.
  • A segítségnyújtás összehangolására csoport alakult: https://www.facebook.com/Esztergom-és-térsége-Ukrajnáért-106875178603937/

 

 

JÁRVÁNYÜGYI INTÉZKEDÉSEK  VISSZAVONÁSA

 

Az állami rendelkezésekkel összhangban – tekintettel a javuló járványhelyzetre – 2022. március 7-étől a templomokban és más zárt terekben tartandó mindennemű közösségi eseményre vonatkozóan az alábbi módon rendelkezem.
– Nem kötelező a maszk viselése és a nagyobb távolság tartásának előírása.
– Nem kötelező érvényűek azok a liturgikus korlátozások sem, amelyek kizárólag a járvány miatt léptek életbe. A kiengesztelődéskor a kézfogás vagy békecsók az új misekönyvből a hivatalos liturgia szerint is kimaradt.
– Kérem, hogy továbbra is felelősen és körültekintően járjunk el, figyelembe véve az esetleges újabb járványügyi előírásokat. Áldoztatáskor a kézfertőtlenítést továbbra is ajánlom.
– A szociális és egészségügyi intézményekben azonban továbbra is érvényben maradnak a védekezést szolgáló intézkedések. Kérem azokat, akik ilyen helyeken látnak el szolgálatot, továbbra is tartsák meg a helyi előírásokat!
– Továbbá buzdítom a híveket, hogy – amennyiben lehetséges – személyesen vegyenek részt a szentmiséken és egyéb liturgikus alkalmakon.

Budapest, 2022. március 4.

† Péter s.k. 
bíboros, prímás, érsek

 

 

SZ-2022-03-13