Évközi 31. vasárnap

 

  1. Járványügyi rendelkezések. Az elmúlt hetekben súlyosbodó járványhelyzetről kaptunk híreket. Egyházunk vezetői ezért a védekezést elősegítő szabályokat, ajánlásokat fogalmaztak meg. Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek úr november 7-től kezdődően a következőket rendelte el:
    – A szenteltvíztartókat ürítsük ki, a bejáratoknál helyezzünk ki kézfertőtlenítőket!
    – A szentmisében és más liturgikus cselekmények során mellőzzük a kézfogásokat!
    – Templomainkban és zárt helyiségekben tartott rendezvényeken használjunk maszkot!
    – Áldoztatáskor minden áldoztatónak maszkot kell viselnie és áldoztatás előtt fertőtlenítenie kell a kezét, az áldoztatás csak kézbe történhet!
    Szeretettel kérjük mindazokat, akik akár csak hőemelkedést, enyhébb légúti fertőzés tüneteit észlelik magukon, maradjanak otthon!
     
  2. Mindenszentek és halottak napja. November 1-én két szentmisére kerül sor a Bazilikában. Délelőtt 10:30-kor a plébániai közösség ünnepi miséje lesz, este 17:00-kor pedig a Bíboros Főpásztor mutat be ünnepi liturgiát.
    November 2-án reggel 8:30-kor a Prímás az altemplomban mutat be megemlékező szentmisét. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk az elhunyt főpásztorokért és minden megholtért felajánlott szentmisére!
    E két napon a templomtér és az altemplom hosszabbított nyitva tartással, este 19:00-ig várja a látogatókat, imádságra érkezőket.

  3. Téli miserend és nyitva tartás. Október utolsó napjával életbe lép a Bazilikában a téli miserend: az esti miséket elsőpénteken, szombaton és vasárnap 17:00 órakor tartjuk. November 3-tól a Főszékesegyház, az altemplom, a kincstár és a panorámaterem hétköznaponként 16:00-ig tart nyitva.

  4. Elsőpéntek. November 5-én, a hónap első péntekén:
    – 16:00-tól gyóntatás,
    – 16:30-kor Jézus Szíve litánia a Téli kápolnában,
    – 17:00-kor szentmise ugyanott.

  5. Ima Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért. A régi hagyományt követve november 6-án, szombaton este 17:00-kor a szentmise keretében imádkozunk egykori főpásztorunk mihamarabbi boldoggá avatásáért.

  6. Kápolna-felújítás. November 3-án megkezdődik az Imaház utcai Szent István kápolna tetőcseréje, külső felújítása. A munkálatok idején is zavartalan a misézés!


 

Dátum

 

Szertartás

Helyszín

Október 31., vasárnap

 

ÉVKÖZI 31. VASÁRNAP

 

 

 

8:30

Szentmise

Bazilika

10:30

Szentmise

Bazilika

11:30

Kiss Kálmán, Kiss Ádám és Kiss Máté keresztelése

Téli kápolna

17:00

Szentmise

Bazilika

November 1., hétfő

MINDENSZENTEK

10:30

Szentmise

Bazilika

17:00

Főpásztori szentmise (lucernáriummal)

Bazilika

November 2., kedd

Halottak napja

8:30

Főpásztori szentmise

Altemplom

November 3., szerda

Porres Szt. Márton

8:30

Szentmise

Téli kápolna

November 4., csütörtök

Borromeo Szt. Károly

8:30

Szentmise

Téli kápolna

November 5., péntek

Szent Imre herceg

 

Elsőpéntek

16:00

Gyóntatás

16:30

Jézus Szíve litánia

Téli kápolna

17:00

Szentmise

Téli kápolna

November 6., szombat

 

15:00

Sopronhorpácsi zarándokok miséje

Téli kápolna

17:00

Szentmise (Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért)

Szentély

November 7., vasárnap

 

ÉVKÖZI 32. VASÁRNAP

 

 

 

8:30

Konventmise (Édes hazánkért)

Bazilika

10:30

Szentmise

Bazilika

11:30

Nagy Sára és Bacsa Léna keresztelése

Téli kápolna

17:00

Szentmise

Bazilika