A papi hivatás iránt érdeklődő fiataloknak több lehetőségük is van arra, hogy megismerkedjenek a lelkipásztorkodás felé vezető úttal, és segítséget kapjanak a hivatástisztázásban.

 

1. Iránytű Hivatástisztázó Műhely

Az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán működő, szerzetesi és papi összefogással vezetett, fiatal felnőtteknek szóló kurzus, ami 2007 óta működik.   Célja, hogy segítse azokat a 18 és 35 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik életük nagy döntései előtt állnak. A kurzus alkalmai a szorgalmi időszakban kéthetente vannak, félévente hat-hat alkalommal, és egy-egy lelkigyakorlatos hétvégével.

 

2. Esztergomi Szeminárium

Városunkban működik hazánk legrégebben alapított, emiatt "Ősréginek" is nevezett papnevelő intézete. A papnövendékek életébe, útjába bepillantást nyerhetnek a szeminárium facebook-oldalán vagy honlapján keresztül.

 

A papi hivatás iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánljuk, hogy kapcsolódjanak be aktívan plébániájuk életébe (ministrálás, ifjúsági csoport, közösségi szolgálat), hiszen ily módon ismerhetik meg a lelkipásztori életet és hozhatnak megalapozott, megérlelt döntést.