Húsvét 2. vasárnapja:

              (ApCsel 5,12-16 – Jel 1,9-19 – Jn 20,19-31.)

 

Hitetlenség vagy bizonyságkeresés?

 

     Ha tamás apostol neve előkerül, mindenki hozzáfűzi: igen, ő a hitetlen Tamás.

     Nagy igazságtalanság ez, és egy kicsit bennünket is jellemez, hogy milyen könnyen ítéletet mondunk egy cselekedet után, és milyen könnyen átvesszük azt, amit mások mondanak, mennyire sok előítéletünk van.

     Mindenkit csak a teljes élete ismeretében lehet jellemezni.

     Tamás volt az, aki Jézus szenvedése előtt kijelenti az aggódó apostolok előtt: „Menjünk Jézussal Jeruzsálembe, és haljunk meg vele együtt!” Ez az ember most sem változott meg, de az ember nem áldozza fel az életét akármiért. Ő szeretné tudni, hogy mit miért csinál. Ez vonatkozik hitére is: ismerve társait, nem elégedett meg azok közlésével. Hasonlít ez a szamariabeliekhez, akik az asszony híradása után kimentek a kúthoz, hogy találkozzanak a Messiással, s kijelentik: „Most már nem a te szavadra hiszünk, hanem mi magunk is meggyőződtünk róla, hogy igaz amit mondtál”. Vagy Szent Pál is azt mondja: „Tudom kinek hittem”.

     Tamás inkább a tudatos ember példaképe. Ha csak érzelmekre alapozzuk hitünket, könnyen hiszékennyé válunk. Igyekezzünk megismerni Jézust, hogy mi is mondhassuk: „Most már nem a pap vagy az egyház szavára hiszek, hanem találkoztam Jézussal szívem mélyén Vele. Csak az ilyen, megalapozott hit teszi lehetővé, hogy ne csak meghalni, hanem élni is tudjak Jézusért!