Húsvét utáni 3. vasárnap
Húsvét 3. vasárnap:
(ApCsel 5,27-41 – Jel 5,11-14 – Jn 21,1-19.)
Van szószólónk az Atyánál
Jézus igehirdetésének célja az volt, hogy megismerjük az Istent. Ő volt az egyetlen, aki nemcsak saját magát tartotta Isten fiának, hanem minden embert is. Mások Istent a világmindenség urának, királynak, ítélő bírónak gondolják, akitől inkább félni kell, mint szeretni. Minket Jézus arra buzdít, hogy Istent Atyának hívjuk.
Életében mindenben közösséget vállalt velünk. Úgy élt, mint ahogy bármelyikünk élhetne, így követendő példát mutatott számunkra. Azzal, hogy Istent mindannyiunk közös Atyjának tartotta, vállalta azt is, hogy mi az Ő testvérei legyünk. Mivel szenvedett, elfáradt, megéhezett, átélte a csalódást még a legjobb barátaival szemben is, elszenvedte az igazságtalan rágalmakat, meg tud érteni bennünket. Együtt tud érezni velünk örömünkben és bánatunkban. Amíg köztünk volt megbocsátott a bűnösöknek, megbocsátott árulójának, kínzóinak is, sőt arra küldte tanítványait, hogy az Ő nevében hirdessék a bűnbánatot és bűnbocsánatot az egész világon.
Ezt folytatja most is Atyja országában. Ezért halljuk ma az olvasmányban: „Isten fejedelemmé és megváltóvá tette azt, aki azért jött, hogy megbocsássa bűneinket”
Sokszor bűntudatunk elveszi bátorságunkat, hogy Isten elé álljunk, s ezért megmaradunk hibáinkban. Ne féljünk, mert van szószólónk az Atyánál, csak merjünk bízni Benne, és igyekezzünk követni a példáját.
