Évközi 23. vasárnap:

              (Iz 35,4-7 – Jak 2,1-5 – Mk7,31-37.)

Süketek és némák

     Amikor Jézus betegeket gyógyít, sohasem csak a testi bajt szünteti meg.

     A testi süketnémasággal lehet teljes életet élni, hiszen a szív, az értelem pótolja a hiányosságot. Nagyobb baj az, amiről a Szentírás így beszél: „Szemük van, de nem látnak, fülük van, de nem hallanak…”. Különösen veszélyes az, amikor mi azt tartjuk magunkról, hogy mindent érzékelünk.

      Állandóan zajt keltünk magunk körül, hogy ne kelljen meghallani lelkiismeretünk szavát. Arra hivatkozunk, hogy nem avatkozunk mások magán ügyeibe, vagy illetékes szerveknek kell nyilatkozniuk, sőt számon is kérjük, ha ezt elmulasztják.

     Nekünk is szükségünk lenne Jézus gyógyító szavaira: „Effeta – Nyílj meg!”

     Meghalljuk-e embertársaink szavát, vagy csak azt, amit mi is meg akarunk hallani?

     Szólunk-e, amikor beszélnünk kell, vagy lesütött szemmel kikerüljük a problémákat?

       Hogyan működnek „lelki” érzékszerveink?

       Megteszünk-e mindent, ami tőlünk telik?